Ünnepi csoki

Az ünnepnapok így az év végén átrendezik az életünket. Egyszerűen másról szólnak, mint a többi nap, más a ritmus, hangsúlyt kap a család, a szeretet, és persze az ajándékok, ünnepi étkek. Ki gondolna arra, hogy a jó szívvel adott ajándék akár meg is betegítheti? Természetesen nem ez a jellemző, de tanulságul, vagy csak figyelem felhívás miatt álljon itt a következő eset. „Kedves Mária! Néhány nappal ezelőtt acetonos szagú volt a vizeletem. Másnap megmértem a vércukromat: éhgyomorra 2,7 volt.

Aznap gyenge voltam,  nem volt étvágyam. Rákövetkező nap reggelén 4,5 volt a cukor. Szájszárazságot érzek, a kezemből és a lábfejemből úgy érzem kimegy a vér, fázós vagyok. Mindezek mellett magas a vérnyomásom. Az elmúlt 2-3 hónapban nagyon jól éreztem magam, nem tudom mi történt, ami a jelenlegi állapotot kiváltotta. Olyan hirtelen történt a változás. Nem tudom fontos-e, de két hete kaptunk egy ajándékkosarat, amiből nagyon sok csokit ettem. Kérem a segítségét!”

Sejtésem sincs mi lehetett abban a kosárban, illetve a csokiban, de azt érzékeltem, hogy tele van a gyomra féreggel, még a hasnyálmirigybe is jutott belőle. A hasnyálmirigyet annyira megviselte ez a támadás, hogy gyulladás lépett fel, és felborult az inzulin háztartás. Javasoltam, hogy sürgősen irtsuk ki ezeket a férgeket, mielőtt még tovább terjeszkednének. Peralgin kúrát írtam elő, 8 napig 4×4-et. Felhívtam a figyelmet, hogy ha esetleg más is evett ezekből a „finomságokból”, akkor ott is felbukkanhat hasfájás, vagy egyéb emésztési probléma. Kis ideig alkalmazott nagy dózisú Peralginnal kell irtani. Féreg esetén általában a Peralgin a jó megoldás, esélyes még a Lapacho tea. Ha vírus vagy baci lett volna a kórokozó, akkor nyilván Drags Imunt adok szintén rövid ideig magasabb dózisban. Akkor azonban valószínűleg a tünetek másképp alakulnak: hasmenés, hányás, erőteljes bélhangok. No, de nézzük mi történt a Peralgin alkalmazásának hatására! „… véget ért a Peralgin kúra. Már az első alkalom után jobban éreztem magam. A harmadik naptól megszűntek a kellemetlen tünetek (fejfájás, kezek gyengesége), a vércukrom is rendeződött. Most ismét jelentkezik enyhe fejfájás és a gyomrom is néha fáj. Van még ez ügyben egyéb tennivalóm vagy majd ezek a tünetek is elmaradnak idővel?” Nos, a parazitairtás után következik egy méregtelenítő szakasz a gyógyulási folyamatban, ilyenkor még lehetnek tünetek. Ebben az esetben a méregtelenítést kell támogatnunk. Ennek megfelelően a következő választ adtam a kedves levélírónak: „Úgy érzékelem, hogy a férgek valóban eltűntek a szervezetedből, azonban a gyomor területén van még egy kis gyulladás. A gyomor nyálkahártyája megsínylette ezt a kalandot. A Vitamarin kibéleli a gyomrot, helyreállítja a rendet. Legalább 10 napig reggel és délben szedjél 2-2 szemet. A fejed a méregtelenítés miatt fáj, távoznak a toxinok, illetve szeretnének távozni. Erős antioxidánssal lehet támogatni ezt a folyamatot. A Flavocel ennek megfelel, és még a gyomor működését is segíti. Reggel 3 szemet szedjél belőle, ezt is legalább 10 napig.”

Sokan kérdezik tőlem, amikor megkapják a válaszomat, hogy most akkor tényleg férgek vannak itt meg ott? Tudom, nehéz ezt elhinni, de leginkább elfogadni, pedig ez a valóság. Nézem a tévében a mostanában divatos illuzionista, Dynamo felvételeit. Az emberek szájtátva nézik, látják, érzik ami történik, mégsem hiszik el. Mert nincs rá magyarázat. Vagy! Jelenleg nem ismerjük ennek a magyarázatát. Szerintem inkább ez a helyes megközelítés. Volt egy olyan esetem, amikor a hölgy az édesanyja ügyében keresett fel. Amikor közöltem vele, hogy férgek vannak a mellüregében és a fejében, akkor eléggé hitetlenkedve fogadta a hírt. Szerencsére azonban a javasolt terápiát elvégezték. 6 hét múlva ugyanez a hölgy felhívott, és azt mondta, hogy az édesanyja a reggeli köpetben és az orrváladékban is látja a férgeket, és ez szinte hihetetlen. Az emberi elme sajnos így működik: nem tudja elfogadni azt, amit nem is akar elfogadni. Mindenhol történhet baleset, tévedés, ahol emberek dolgoznak, ott hiba is előfordul. Gondatlanságból, figyelmetlenségből, vagy egyszerűen csak tudatlanságból az élelmiszereinkbe is belekerülhet ártalmas parazita. Sajnos nem csak az emberekébe. Szomszédjaim egy ideje már reklamálnak, hogy miért nem írom meg a kutyájuk esetét. A kutyus epilepsziás rohamoktól szenvedett, az állatorvos szerint rovar, főképp kullancs okozta fertőzés miatt. Amikor a rohamok a gyógyszerezés ellenére is egyre durvábbá váltak, akkor kérték a segítségemet. Valóban volt némi vírus is az agyi területen, de jobbára férgeket érzékeltem. Elkezdtük őket célzottan irtani fekete dió cseppel, Betafitot kapott még, amit nagyon szívesen fogyaszt a mai napig is. A rohamok enyhültek, majd ritkává váltak. Aztán egy idő után újra jelentkeztek. Megint ugyanazt érzékeltem a kutyánál, tele van féreggel. Az vált gyanússá, hogy az emésztőcsatornában is jelen volt a féreg. Ez a fertőzés biztosan nem csípés következménye, hanem megette a kutya a kórokozót. Sorba vettük, hogy mit eszik. Nem volt nehéz, házi koszton él a kutya, a gazdi frissen készíti nagy gondossággal. Egy valami lógott csak ki a sorból. Egy jó nevű, állateledeleiről elhíresült cég jutalomfalat terméke. Kértem a zacskót, és teszteltem a maradék kutyakaját. Nem is csodálkoztam, hogy ugyanazt a rezgést érzékeltem, mint a kutyánál. A finom falatok a kukában landoltak, a féregirtást pedig kezdhettük elölről. Itt akár happy end is lehetne, de hát az élet nem ilyen egyszerű. Pár hét múlva kétségbeesetten hívnak, hogy nézzem meg a kutyát. A levegőt hangos szörcsögés formájában vette, ezt is kapkodva, szenvedősen. Első gondolatom az volt, hogy víz van a tüdejében. Aztán elkezdtem megvizsgálni, és kiderült, hogy nem csak a tüdejében, hanem mindenhol, a teljes szövetállomány erőteljesen fel van vizesedve. A nyirokkeringés szinte teljesen leállt, a vesék is alig dolgoztak valamit. A kutya 2 napja nem pisilt. Kérdezték a gazdik, hogy adjanak-e neki vízhajtót. Nem javasoltam. Olyan mértékben terhelné a szívet, amit most nem biztos, hogy túlélne a kutyus. Nyirokmasszázst kapott, persze nem fizikai szinten, hanem csak energiával, illetve kristályokkal töltöttem a veséket, hogy beinduljanak. 10 perc múlva el tudott menni pisilni a kutya. Ekkor vezettük be a váltott hideg-meleg borogatás használatát. Ez javítja a nyirokkeringést. Az epilepsziás gyógyszer szedését abba kellett hagyni, hiszen a tájékoztatón az az utasítás olvasható, hogy veseelégtelenség esetén ez a teendő. Néha még előfordulnak rohamok, de a váltott borogatás pár perc alatt rendezi a kutya állapotát, és szemmel láthatóan nem viseli meg úgy, mint korábban. Jelenleg Regalent szed a kutya, és Betafitot. A céklát annyira kedveli, hogy azt mondják a gazdik, hogy ha az egész dobozzal elé raknák, azt is megenné. No, azért túlzásokba ne essünk, legyen ez inkább csak jutalomfalat, de már garantáltan féregmentes, minőségi élelmiszer formájában.

Ajánlaja cikkünket ismerőseinek