"Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, az sosem lesz elég."

Dan Millman

Takács Máriának hívnak, az eredeti szakmám közgazdász. Két gyermek édesanyja vagyok. Az alternatív gyógymódok már régóta érdekelnek. Tanultam kineziológiát, reikit, NLP-t,  szellemi csontkovácsolást, bioenergetikát, radiesztéziát, ismerem a számgyógyszertárat. Tudom hogyan lehet dolgozni a szféragömbökkel, hogyan kell fénykoporsót építeni, a tudatalattiból a negatív programokat eltávolítani, az aurából a nem kívánatos dolgokat kiszedni, az előző életekből információkat kiolvasni, és egyéb boszorkányságokat is tudok. Az Energy termékeit először csak a családban használtuk, majd amikor egy fiatal kollégámnak is segítségre volt szüksége, s olyan jó hatással volt rá az egyik készítmény, hogy azóta sem kellett megműteni – úgy döntöttem, ezek a remek termékek több figyelmet és tiszteletet érdemelnek, muszáj velük komolyabban foglalkoznom. Annyira belemerültem a tanulmányokba, és a felfedező út során megtapasztalt “új” világba, hogy 2012 októberétől én vezetem a zalaegerszegi Energy Klubot. Társaim is lettek ehhez a nagy kalandhoz, hiszen minden hónapban sok-sok programot szervezek, és a klubtagokkal együtt, közösen fejlődünk. 2014-től főállásban csak az alternatív gyógyászattal és az Energy-vel foglalkozom.

Az Energy csapatához 2005-ben csatlakoztam. A cég által szervezett továbbképzéseken megtanultam, hogy a hagyományos kínai orvoslás alapelvei hogyan tükröződnek vissza az Energy termékeiben. Számomra fantasztikus lehetőséget jelent a meridiánok szerinti gyógyítás és a termékek komplexitása. Ma már széles körben nyújtok tanácsokat a cég szaktanácsadójaként. Szeretek az emberekkel elbeszélgetni arról, hogy egy-egy tünet vagy érzés mögött milyen lelki törés lehet, hiszen nem csak a testet kell gyógyítani, hanem az egész embert. Ha megértjük, miért lettünk betegek, sokkal könnyebb meggyógyulni. Ennek az oldalnak az a célja, hogy mindenki találjon magának, magában egy utat a gyógyulásához. Ehhez kívánok minden olvasómnak eredményes útkeresést!

Share on facebook