Már a lányom is

Úgy látom a legutóbbi cikkem sokakat megérintett, és többen közülük rávetették magukat a számítógép billentyűire (már nem mondhatom, hogy tollat ragadtak :-)). Közülük ismét közreadok egy tanulságos esetet, hogy ez majd később másokat késztessen írásra. „ Több cikkét olvastam a Vitae magazinban. Régóta használom az Energy termékeket. Most azt hiszem végső előtti elkeseredésemben keresem meg Önt.

Évek óta nem tudok megszabadulni a hüvelyi folyásomtól…Általában gombás fertőzés kíséri, de van úgy, hogy nem tenyésztenek ki semmit…A citológiai vizsgálat PIII-as eredményt adott. Tisztában vagyok vele, hogy a testi tünetek mögött lelki problémák húzódnak…De bízok az Energy gyógynövényeiben és rezgéseiben is. Jelenleg a Gynexet szedem reggel éhgyomorra 5 cseppet és a Flavocelt napi 3 tablettát.

Most azért is írok Önnek, mert a 8 éves kislányom is folyással küszködik, pedig mindent megteszek annak érdekében, hogy tőlem ne kaphasson el semmit (fertőtlenítés, szennyes külön kezelése, nincs közös fürdés… stb.) A kislányom reggel 3 csepp Vironállal indít és napi 2 tbl. Flavocelt kap még.
Kérem szíves tanácsát ez ügyben!”

Éppen a minap beszélgettem egy orvossal. Azt mondta, hogy vannak olyan esetek, amikor egyszerűen zsákutcába jut, úgy érzi, hogy az ő tudása nem elég a probléma megoldásához. Kellene egy megoldó kulcs, valami útbaigazítás, hogy tovább tudjon lépni. Ebben az esetben is elveszett a kulcs, s a hölgy elkeseredettségét leginkább az okozta, hogy  hiába fordult orvoshoz, a probléma csak súlyosabb lett. Ráadásul már a gyerek is elkapta. Az a jó, hogy a szervezet mindig tudja a válaszokat, csak ki kell olvasni. Az én tudásom nagyrészt abból áll, hogy jól tudok olvasni. Ebben az esetben a következőket olvastam ki: „Sajnos van olyan parazita, melyet a szokásos orvosi vizsgálatok nem mutatnak ki. A bioenergetika módszereivel azonban egyértelműen azonosítható a testben egy másik élő szervezetre jellemző rezgés. Nálad a hasüregben, a köldök magasságában érzékelem a féreg típusú parazita jelenlétét. Valóban lefelé, a hüvely irányában ürül a váladéka, ami nyilván irritálja a nyálkahártyát, ezért lép fel váladék képződés. Ez igazából nem nőgyógyászati probléma. A Chanca Piedra tea használatával szüntethető meg a fertőzés, aminek következtében a hüvelyi folyás is megszűnik. 17 napig napi 1,5 litert igyál belőle, majd további 28 napig 1 litert. Előírás szerint készítsd a teát.
Kislányodnál ugyanezt a fajt érzékelem, csak kicsit lejjebb, a hólyag környékén. Ugyanaz a féreg, mégis más a terápia, hiszen az ember nem ugyanaz. Lehetséges, hogy nála ezen a helyen bőrtünetek is vannak? Ugyanis a szervezete a Protektin krém használatának szükségességét is jelzi. A köldök alatti részt kellene minden másnap az esti fürdés után bekenni a Protektinnel. Mellette a Smilax officinalis teát igya, 14 napig napi 8 dl mennyiségben.
Gyógyuljatok együtt!”

Ajánlaja cikkünket ismerőseinek