Heregyulladás

„Azzal a kéréssel fordulok Önhöz kb. 2 hónappal ezelőtt jelentkezett nálam egy pánikbetegség illetve idegi kimerültség. Ezt követően most már 4 hete múlt, hogy elég erős szúró, nyilalló fájdalom jelentkezett a jobb mellékhere tájékán, ahol egy cisztám is van már rég óta. Ez a fájdalom 3 hétig folyamatos és erős volt majd ezt követően gyengült, de azóta is fennáll.

Ez alatt az időszak alatt 3 hétig szedtem a Drags Imun cseppet napi 3×10 csepp dózisban, illetve grapefruit mag cseppet napi 3×20 csepp dózisban és ezüst kolloid oldatot ittam napi 30 ml dózisban, a 3 hét után most már egy hete, hogy abbahagytam ezek szedését és elkezdtem szedni a Grepofit kapszulát 3×1 szemenként, majd most tegnap este óta 3×2 szemre emeltem a Grepofitot. Most eléggé legyengültnek érzem magam, erőtlen vagyok és elég elkeseredett. Valami parazitafertőzésre gyanakszom. Nem tudom, hogy a Grepofit melett folytassam-e a Drags Imun szedését is vagy sem. Kérem, ha tud valamit segíteni, bármilyen megoldás érdekelne.”

Levelezésünk érdekes lehet mások számára is, hiszen nyomon követhetjük a változásokat, a gyógyulási szakasz hullámhegyeit és völgyeit. Sokszor kérdezik tőlem, hogy hogyan zajlik le a szervezetben például a férgek kipusztulása. Tudni szeretnék, hogy mire számíthatnak. Vannak tipikus dolgok, és vannak persze egyéniek is, hiszen mindannyian különbözünk egymástól. Ha megosztják velem a tapasztalataikat a hozzám fordulók, akkor abból én is, és mások is tudnak tanulni. Az első megkeresésére a következő választ küldtem:

„Ha olvasta a parazitákról szóló bejegyzésemet, akkor ott próbáltam ecsetelni, hogy a fertőzések különböző oktávokon, vagyis a frekvenciák szempontjából különböző sávokban jelentkezhetnek. Nos, Önnek valóban van fertőzés az idegrendszer és az agy területén (pánikbetegség), illetve a here és a mellüreg területén. 2 féle gomba és 2 féle féreg rezgését is érzékelem. Viszont ezek nem a normál földi sávban vannak, hanem jóval magasabban, így a szokásos módon nem lehet kiirtani őket, egyszerűen nem hat rájuk a megszokott módszer. Kerestem az Energy-ben olyan rezgéseket, amelyek ebben az esetben hatnak. Egy 27 napos kúrát ajánlok. Napi 6 dl Királydinnye teát igyon, és mellette reggel 2 szem Revitae kapszulát szedjen. Külsőleg a fájdalom csillapítására a Droserin krém lenne a jó. Másra nincs szükség. A korábbi készítmények biztosan javítottak a helyzeten, de egyikük sem hatásos gombára vagy féregre, így sem a Grepofitot, sem a Drags Imunt nem tartom most szükségesnek.”

Néha már a válaszomnak is nagyon örülnek. Sokszor azt mondják, hogy sokkal rosszabbra számítottak, mint amit írtam, és ez már első lépés a gyógyuláshoz. Ezt a választ kaptam a kérdezőtől:

„Nagyon köszönöm a válaszát! Ma van a születésnapom és ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna, mint az Ön segítő levelét, ami visszaadta számomra a reményt és a gyógyulásba vetett hitet. Az elmúlt 10 hét fájdalom és kilátástalan szenvedés után végre segített meglátni a fényt az alagút végén. Most már látom, hogy van megoldás és hiszek abban, hogy a segítsége révén sikerül meggyógyulnom.”

Ha a kúra sikeres, akkor ritkán kapok visszajelzést. inkább akkor írnak nekem újra az emberek, ha valami mégsem stimmel, és megijednek, hogy ismét rosszra fordulnak a dolgok. Igen, előfordul olyan is, amikor a gyógyulás nem egy sima egyenes út, hanem vannak rajta buktatók. A kérdező újabb levele:

„Az előző levelem óta minden rendben volt az állapotommal kapcsolatban (szedem a Revitae és Királydinnye tea kombinációt), viszont most az elmúlt 2 napban visszatértek a tüneteim. Tegnap előtt este kezdtek erősödni, tegnap szinte egész nap rosszul éreztem magam (a fejem fájt, zsongott, mintha belül megnőtt volna a nyomás, a szemgödrömet is nyomta, a mellkasom is enyhén szorított, illetve a heretájéki szúró fájdalom is erősödött, a pánik jelei is kezdtek mutatkozni). Ma reggel idegileg kimerültnek és gyengének éreztem magam, így itthon maradtam pihenni. A tüneteim talán picit gyengébben, de megmaradtak.
Igazából nem tudom, hogy mi válthatta ki ezt. Gondoltam a most jelentkezett nyirkos, hideg időre, mert olyan mintha az rontana az állapotomon, vagy még az is eszembe jutott, hogy szerda óta erős napkitöréseket lehetett észlelni és nem-e azzal függ össze. Egy kicsit most elbizonytalanodtam, mert 2 hétig minden szépen, rendben alakult és most hirtelen egyik napról a másikra újra előjöttek a tünetek.
A pánik tüneteim enyhítésére Bach elsősegélycseppet szoktam bevenni, úgy tűnik az használ. Viszont az idegrendszerem erősítésére nem tudom, hogy nem lenne-e érdemes még valamit szednem (korábban elszedtem egy üveg Stimaral cseppet, bár nem tudom mennyire volt az is hatékony).”

Mivel eltelt 2 hét, ezért új tesztet készítettem. Amikor tanácsot adok, akkor nem tudom bekalkulálni azokat a tényezőket, amelyek a következő napokban fogják érni a kérdezőt. Ezért is változhat az állapot. Meg azért is, mert elindul egy gyógyulási folyamat, és láthatóvá tesz eddig láthatatlan dolgokat. Eltűnik egy réteg, s előbukkan a mögötte lévő, ahol szintén akadhat javítani való. Válaszom a kérdezőnek:

„Készítettem Önnek egy tesztet, és jelenleg 5 helyen érzékelek gyulladást a szervezetben: here, prosztata, vese, mellékvese, idegrendszer. Pánikbetegek jelentős részénél mérek idegrendszeri parazitaterhelést, most is erről van szó, vagyis ez teljes mértékben javítható. 2 féle parazitát érzékelek, s ezekre nem jó a Királydinnye + Revitae. A paraziták pontosan azokon a helyeken vannak, ahol a gyulladások jelentkeznek. Kicsit korán jött ez az újabb fertőzés, a szervezet még nem állt készen. Az lehet, hogy az időjárás hozta, vagy a napkitörés, nem tudom, de még nem tudott a szervezet védekezni. Szakítsuk meg ezt a kúrát, és iktassunk közbe egy másikat. 17 napig napi 1 liter Lapacho tea, mellette 2×2 Grepofit. Ha ez letelt, akkor kellene folytatni az előzőt.”

Mire válaszoltam, addigra lényegileg meg is oldódott a probléma. Lassú voltam? Nagyon sokan keresnek meg a kérésükkel, én igyekszem, de az időm véges. Kérdező utolsó levele:

„Nagyon köszönöm a segítséget! Az erős tüneteim szerencsére 3 nap után már vissza lecsökkentek. A javasolt kúra szerint fogok eljárni.”

Ajánlaja cikkünket ismerőseinek