Cölesztin

Telefonált egy hölgy aki korábban nálam járt. Kétségbeesve panaszolta, hogy eltört az a kristály, amit neki adtam. Kiderült, hogy menstruációs zavaraira és PMS tünetekre az Energy termékei mellett Cölesztin kristály használatát javasoltam. Nagyon tetszik neki a kő, amikor a nadrágzsebben viseli, akkor mindig fájdalommentesen és pontos időben jelentkezik a ciklusa. Nem tudja mitévő legyen most, hogy eltört.

A kő eltörése általában azt jelenti, hogy nincs rá a továbbiakban szükségünk. Jelen esetben mégis azt gondoltam, hogy most másról van szó. Csiszolt marokkövet kapott tőlem, mert nyers követ nem tudtam szerezni. A nyers kő energetikailag erősebb hatású. Ha nem hasítjuk, hanem természetes módon törik el a kő, akkor a rá jellemző nyers felület alakul ki. Így lett 2 darab erősebb köve a hölgynek, amit eztán javaslatomra egyrészt a hálószobában, másrészt a táskájában kis textilzacskóban tart.

Érdemes azonban tudnunk, hogy miben is segít ez a kristály. Félelmek, depresszió és rossz hangulat ellen. Harmóniára, boldogságra, bizalomra, hűségre. Vezető erején keresztül a cölesztin összeköti bennünk a lelket, testet és a szellemet. Átélhetjük a harmonikus összhangot, mely örömben és több megelégedettségben nyilvánul meg. A cölesztin geoda nemcsak értékes ékszere lakásunknak, hanem addig nem ismert melegséget, szeretet és hűséget ajándékoz, valamint harmonikusabb kapcsolatot a családtagok között. Különösen fiatal lányoknál és asszonyoknál hasznos a cölesztin lelkileg okozott félelmek ellen és enyhíti az idegi zavarokat. Segít egészséges és stabil szerkezetet felépíteni, ami belső tartást ad, amikor a belső biztonság hiányzik. Akadályoz mindent, ami elhamarkodott és befejezetlen, illetve észrevétlenül a tudatalattiban oldja fel a blokkokat. Megszabadít a görcsöktől, új rugalmasságot ajándékoz. A terhes helyzetekben bátorságot és kitartást ajándékoz, hogy megbirkózzunk az „élettel”. A Cölesztin az újkori spiritualitás egyik kifejező nemes köve, amely megnyitja a felső világokkal való kommunikációt, segít a belső látás és telepátiás képességeink felélesztésében, és nagyon erős, univerzális gyógyító erővel rendelkezik.

Ajánlaja cikkünket ismerőseinek