Ha valaki tőlem kér tanácsot, akkor elmondom, hogy erre a problémára a természet már rég megadta a választ, hiszen termi nekünk a kőtörő füvet. Most egy olyan levelet szeretnék közreadni, amelyben ez a gyógynövény a főszereplő.
Szia Mara!
A dédi már 3. hónapja issza rendesen a kőtörőfű teát.
Múlt héten kellett neki menni kontrollra. Az orvosa már előre kiírt neki műtéti időpontot, mert legutóbb 1 hónap után már volt neki köve, meg epehomok is, beszűkült epevezetékkel. Mellé persze akkor még iszonyatos gyomorfájás minden falat étel után. Most az orvos szó szerint kereste a köveket meg a homokot az ultrahangon fél órán át!!! Volt neki egy 2 centis nagy köve, ami nyom nélkül eltűnt. A kontroll papírján ez áll:
„Nyoma sincs a 2 cm átmérőjű kövesedésnek, homok, sűrűsödés nem látható, epevezeték tiszta, átjárható, szűkület nincs! Folytassa a diétát és a teázást!”
Mert a dédi ugye megmondta őszintén, hogy nem a gyógyszert szedi, hanem az unokája (vagyis én) vitt neki teát, amiből minden nap megiszik egy litert… Azt mondta a doki, hogy mondja meg az unokának, hogy vigyen neki még teát…Köszönjük a segítséged!!! Főleg a dédi!!!
Amúgy a gyomrát is helyrehozta a műtét után, mert megsértették a gyomorszáját, ami vérzett is neki egy hétig… Már kint a kertben készíti elő a veteményt….83 éves lesz áprilisban….
Köszönjük szépen!!!!
Van egy másik kedvencem is, azt a növényt pedig úgy hívják, hogy szemvidító fű. És vajon mit tudhat? Természetesen a szemmel kapcsolatos problémák megoldásában segít. Valahogy úgy, mint a kamilla, csak gyorsabban és intenzívebben. Kötőhártya gyulladást például elég gyorsan képes megszüntetni. Használhatod borogatásként, de bele is cseppentheted a szemedbe. Az a lényeg, hogy jusson eszedbe, ha baj van: szemre szemvidító fű, epekőre és vesekőre kőtörőfű, és a sárkány ellen meg sárkányfű 🙂