Grepofit spray

2012. március. 20.

Amikor először megláttam a Grepofit spray-t, megvallom nem nyerte el a tetszésemet. Hogyan tartsam magamnál, hogy el ne törjön, meg hogy ki ne folyjon. Egyáltalán mire lesz ez jó? Nem luxus az, hogy csak a torokfájásokra használom? Elhessegettem egóm bűzös gondolatait, és beletettem a táskámba. Gondoltam, hogy majd meglátom mire jó ez. Egyszer aztán jött egy beteg, aki úgy kezdte, hogy neki súlyos zavarok vannak a vízháztartásában, mert a szervezete nem képes megkötni a vizet. Állandóan szomjas, de ha iszik, akkor pár perc múlva WC-re kell mennie. Máig sem tudom ki súgta nekem azt, hogy próbáljam ki nála a Grepofit spray-t, de megtettem.

Grepofit spray

Először nem akarta elfogadni, aztán mondtam neki, hogy semmi veszteni valója sincs, így megengedte, hogy 2 puffot fújjak a szájába. Következett a szokásos vizsgálati procedúra, mindent módszeresen átbeszéltünk. Megkapta a tanácsokat, terápiás javaslatot. Eltelt közben egy óra. Már menni készült, amikor hirtelen a szájához kapott. Megállapította, hogy nem cserepes a szája, nem akar szomjan halni, és egyáltalán nem tapasztalja azokat a reakciókat, amiket ilyenkor a szervezete már produkálni szokott. Mit adtam neki? Sajnos tényleg nem tudom. Majd talán valamelyik szakértőnk ezt is megírja az újságban, és akkor okosabbak leszünk. A hölgy mindenesetre gyorsan vett magának egy Grepofit spray-t.

A másik eset is megdöbbentő volt. Pajzsmirigy alulműködéses beteg arról számolt be, hogy sokat javultak az eredményei a Gynex használata mellett, de van még egy kis eltérés. Javaslom-e a Gynex további használatát. Csináltam egy tesztet, és nem akartam hinni az érzékszerveimnek: a szervezet 100%-ban a Grepofit spray használatát támogatta! Na, most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi van benne!

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!